minden nap egy új remény

Feltöltődve, frissen és üdén értem haza:) Akiket szeretek láttam őket és tudom, hogy mindig ott lesznek mellettem:) Imádom a barátaimat! A világ legjobb érzése, hogy valakiknek szükségük van Rám és bárhol is vannak én mindig ott vagyok a szívükben:) ugyanúgy, ahogy ők az enyémben. Hiába van köztünk több ezer kilométer az igaz barátság mindig kitart:)

Köszönöm a sorsnak, hogy legalább ezt az egyet nem vette még el tőlem... köszönöm, hogy van miért köszönetet és hálát mondanom! Örülök, hogy ilyen vagyok és nem élek hiábavalóan:)!


http://www.youtube.com/watch?v=acvIVA9-FMQ

"azt mondják, hogy pozitívan éljek, de nem rezeg bennem már semmi sem..."

...lekéstem a gépemet nem megyek már haza...
~ ha elveszettnek érezzük magunkat, arról csakis mi tehetünk...gondold csak át, mi volt azelőtt, hogy az elveszettség érzése urrá lett volna rajtad? Nos? Igen, jól látod a helyzetet, semmi bajod nem volt, semmi bántó dolgot nem éreztél mégis egy pillanat, egy kép, egy mozdulat, egy szó megváltoztatta mindezt benned. Hát igen bennem is én sem éreztem magam önfeledtül boldognak viszont annyira elveszettnek sem mint most, mikor írom ezeket a sorokat! Nem mondom, hogy nem vagyok "boldog", mert akárhogy tekintjük annak kellene lennem! Van rengeteg barátom, akik mindig itt állnak mellettem, minden nap beszélek valakivel, minden nap eszébe jutok valakinek... van lakásom, pénzem, munkám, szóval kérdezheted, hogy ugyan mi hiányzik, hiszen örülj annak amid van és ne sírj azután amid lehetne... nem kell annál több, hogy jól érezd magad a bőrödben és igen jól érzem. De csak néha... és ez nem egy olyan pillanat! Nézegettem néhány régi fényképet és mintha ma történt volna minden érzem a nap lágy sugarát, a szél kellemes fuvallatát érzem az érintéseket, a nevetésből származó fájó pontokat az arcomon... érzem az érintést, a simogatást, a kézfogásokat... de nem akarom már érezni, miért kell, hogy ennyire fájjon bármi is? Miért kell, hogy szenvedjünk, mikor az csak agyunk szüleménye? Most akkor mégiscsak van amit a lelkünk és a szívünk érez, ami ellen az ész érvek sem segítenek? Nem akarom, hogy megtörtént legyen a megtörtént és jelenemmé váljon a múlt fájdalma... lezártam, de néha mégis előjön az elveszettség érzése és ilyenkor annyira belém hasít a felismerés, hogy Ő volt életem párja... de ez már a múltam és a jelenemben már nincs és nem is lesz benne! Tudom! Viszont nem biztos, hogy el is fogadom!

Minden nap fáradt lánggal ég, nélküled.
Egyedül meddig bírom még?
Minden nap várom, hova sodor a szél,
De úgysem hiszem el,
Hogy igazán itt felejtettél.
Amíg jót ígérsz,
Te jót remélsz,
Hát lépj ki álmomból,
Ahol régen élsz!

... az élet ilyen

“Amit azelőtt szerettem, többé nem szeretem. Mit mondtam? Hazudok. Még most is szeretem, de mérsékeltebben. Ismét hazudtam. Szeretem, de szégyenlősebben. Szomorúbban. Most mondom meg az igazat – szeretem, de szeretném nem szeretni. Epekedek, hogy gyűlölni tudjam, de csak szeretem, akaratom ellenére. Kényszerűségből, szomorúan gyászolva…”

 

http://www.youtube.com/watch?v=QlUzLDDUTdg

Van néhány olyan Pillanat, amikor úgy érzed, elveszett minden,ami fontosnak számít, és úgy érzed önmagad vesztetted el. Van néhány olyan
perc, amikor legszívesebben láthatatlanná válnál és nem néznél semmivel sem
szembe. Ilyenkor elgondolkodsz, mi az értelme mindennek! Aztán jön valami,
ami magával sodor, valami, amit nem tudod miért, de magával ragad, lenyűgöz,
ugyanakkor felkavar és mély érzéseket ébreszt benned. Lehet ez csupán egy
találkozás, egy érintés, amitől kiráz a Hideg, lehet ez egy csók, lehet ez egy
ki nem mondott szó, lehetnek ezek érzések, amiket nem mond, vagy mondasz ki.
Magadban megpróbálsz választ keresni az összes benned felmerülő kérdésre, de bekell látnod, nincs értelme kérdezni, a válaszok benned vannak. Sodródnod kell,
hisz ha folyton azon agyalsz, mi lesz neked a legjobb, lehet elszalaszthatsz néhány olyan pillanatot, amelyek szebbé tehetnék az életed. Ha minden
elveszett, akkor is mindig ott a remény, hogy talán mégis minden jóra fordul.
Előbb vagy utóbb persze, de minden rendbe jön. Hisz miért lennél Te az az
ember, aki boldogtalan kellene, hogy legyen? Ugyan miért is? "Én nem
leszek ez az ember. Én boldog leszek!!- El kell ezt hinned!! El kell
dönteni, akarod e, hogy a dolgok jóra forduljanak, vagy továbbra is szenvedsz.
Ha eldöntöd magadban, hogy igenis, boldog leszel, akkor azok a pillanatok, amik
majd reményt adnak, azok fognak éltetni, és elég erőt adnak, hogy folytasd.
Aztán hírtelen a boldogság kellős közepén találod magad és azt kérdezed, hogy
történt ez??? És a szád mosolyra húzódik és nevetve gondolsz majd vissza arra
az időre, amikor még nem hittél a Pillanatokban, amelyek tulajdonképpen
megváltoztatták az életed. A boldogság mindig akkor jön, amikor nem várod.



> én még nem jutottam el addig a pillanatig, hogy felhőtlenül boldog legyek, de hiszem, hogy mindennek eljön a maga ideje... bár ahhoz az kellene, hogy az elmúlt 5 évet semmissé tegye valamiféle csoda... kezdődhetne ezzel a boldogságom, egy csodával... de persze akkor szegényebb lennék ezernyi érzéssel, emlékkel és tapasztalattal, de talán megérné... sosem lehet tudni :)
Reggel óta azon gondolkodom, hogy el kellene indulnom elintézni a dolgaimat, de nem szeretnék újra gyalog végigslattyogni a városon ezért aztán kerékpárra kellene váltanom, de hiába van lent a drága biciklim a pincében, ha a kerekei laposak... ugye mekkora probléma? :) tudom, hogy nem az, mert pár perc alatt orvosolható, viszont...nem tudom, hogy ha eltolom a legközelebbi benzinkútig vajon ott felfújható-e a kereke?... most nevess ki nyugodtan, hogy ilyeneken problémázom...de nekem ott volt Ő, aki megoldotta, hogy a kerekeim kemények legyenek, mindig tudta a megfelelő gyógymódot és én most elveszett vagyok nélküle akárhogy is nézzük! Szívesen felhívnám és megkérdezném, hogy Szia Kedves megmondanád, hogy voltunk-e benzinkúton kereket fújni vagy hogy csináltuk annak idején? és ő tudná... de nem tehetem meg hiszen mintha nem is lettem volna...
A minap kaptam egy megjegyzést az édesanyjától, aki szinte nekem is az anyukám... azt mondta hogy beszélgettek talán a szakítás óta először kerültem szóba... nem szeret rólam beszélni fájdalam, ezért inkább kiűz az életéből... és az a mondat hagyta el a száját, hogy " Nem tudta értékelni, milyen jó dolga volt mellettem" szerintem nem ismeri a szavak súlyát... másrészt pedig nem értem minek kell ezt nekem tudnom, hiszen én ezzel már nem leszek kisegítve... én ettől nem érzem magam majd jobban, hogy mégis más karjaiban hever... ez egy felesleges információ volt számomra, mivel csak én érzem magam ramatyabbul tőle... ő ugyanúgy éli vígan az életét... attól, hogy egy percig rám gondolt mialatt megfogalmazta ezt a mondatot nem ér fel az én több hónapnyi szenvedésemmel...
Furcsa az élet... viszont egyet tudok, ha én tettem volna ugyanezt meg valakivel akkor is én húznám a rövidebbet, mert az én tetteimet mindig megbosszulja a Jó Isten vagy a Sors vagy nevezzük akárminek! Mindig visszakapom a pofonokat a hibáim miatt, csak nem értem, hogy ez másoknál miért nem működik...

http://www.youtube.com/watch?v=Ly3E9nbWKAQ

- Félek ! 
-miért ? 
-mi lesz, hogy ha nem jön vissza ?
- mi lesz akkor ? Sajnos akkor meg fog hasadni a szíved fájni fog és nem fogsz majd mosolyogni.... (?)
- *sírvafkadt* De miért ? 
- azért mert akinek el kell mennie azt ereszd el. Senki sem lesz ott melletted örökké , mikor valakit meg ismersz tudnod kell, hogy el fog menni még ha nem is szeretnéd.
- de... két kézzel kapaszkodom , hogy ne veszítsem el őket ! szükségem van rájuk ! *ordította*
- ne ordíts nem fogják meg hallani. 
- DE! érezni érezniük kel !
- hm...*magáhozzhúzza  a lányt* 
- nem szeretném , hogy te is elmenj ! ! ! ugye te mindig itt leszel mellettem ?


* de erre nem válaszolsz semmit ! és a lány tudta ,hogy őt is elkel engednie ...



Bárcsak tudnád mennyire hiányzol még mindig... bárcsak azt éreznéd amit én érzek!
miért van az, hogy én aki a szívét lelkét odaadtam neki mégis én maradtam alul és én húztam a rövidebbet...miért a rosszaknak, gonoszaknak és erkölcsteleneknek áll a világ... miért kellett eldobnod úgy mint egy senkit? Hogyan felejtetted el az együtt töltött sok sok évet? Nem tudom, hogy tudtad magad túltenni mindenen pár pillanat alatt magad... engem pedig magamra hagytál... otthagytál hátamban egy késsel elvérezni az útszéli porban... megöltél, aztán pedig nyugodt szívvel tovább álltál... hogy tehetted ezt meg? miért kellett ezt tenned? fáj amit velem tettél, persze erről te már sosem fogsz tudni, de nekem még mindig hiányzol... szükségem lenne Rád! fájdalmat okoztál és megkínoztál... bárcsak tudnád mit érzek... ordítanék ha azt meghallanád, teli torokból ordítanék ha az segítene, de már semmi sem segít...
mikor jön el az az idő, mikor valaki egy fényes kis dobozzal áll majd az ajtóm előtt és a dobozkát kinyitva azzal szembesülnék könnybe lábadt szemekkel, hogy az illető a saját érzelmeivel és szívének szilánkjaival összeragasztotta a szívem? mikor lehetek újra az a boldog ember aki voltam? miért nem lehetek végre boldog, meddig kell még szenvednem és miért lehet boldog az az ember, aki megölt engem? a gyilkosok miért jutnak el a boldogság szigetére és én miért fulladok bele az óceánba?...

életem első blog bejegyzése

Nemsokára jövök:) Már alig várom:)